Filmhome
Regisztráció
Nem:
Születési adatok:

Van facebook profilod?
Csatlakozz!

A Regisztrálok vagy a Regisztráció facebookkal gomb lenyomásával elolvastam és elfogadtam az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi tájékoztatót!

Kényelmes a nihilizmus Rómában

2017-07-29 04:08 | György Gáspárdy | 0 | ()   (0) | 2 szavazat
Paolo Sorrentino - A nagy szépség (2013)

„Róma időpocsékolásra csábít"

- mondja főszereplőnk, Jep Gambardella, aki szerint az olasz főváros mégsem olyan tökéletesen idilli. Jep író, újságíró aki - habár ígéretes szerzőnek tartják ismerősei - 40 éve írta első és egyben utolsó regényét. Szakmájának gyakorlása helyett inkább a felső tízezer bulijain vesz részt esténként. A római éjszakák féktelen, kokainmámoros partijainak közepette igyekszik feledni elfecséreltnek gondolt életét. Első látásra úgy tűnhet, mintha felhőtlenül élvezné a gátlástalan vigadozást a többi kikent-kifent nővel és más látszatemberrel együtt. A film első buli jelenetében azonban kiderül, hogy egész máshol járnak a gondolatai, egy időre elnémul a zene és csak a belső monológját halljuk: gyermekként arra a kérdésre, hogy mit szeret a világon a legjobban, a többi barátjával ellentétben nem a puncit, hanem az öreg emberek házának illatát nevezte meg. A sznob közönség, ha éppen nem bulizik, különböző álművészi performanszok nézésével szórakoztatja magát: ilyen a falnak rohanó meztelen nő, vagy a kislány, aki őrjöngve keni szét a festéket a vásznon. Ilyen módon a kortárs művészet kiüresedéseként is értelmezhető a film.


„A legfontosabb felfedezés, amit a pár nappal ezelőtt bekövetkezett 65. születésnapomon tettem, hogy nem vesztegethetek többé időt olyan dolgokra, amik nem érdekelnek.”

Ennyi időre volt szüksége, hogy rájöjjön, felszínes életvitelének véget szeretne vetni. Jep őszinteségével és öniróniájával kilóg ebből a társaságból. Persze ő sem tökéletes, hasonlóan gyarló, mint a római „elit”, viszont talán ő az egyetlen igazán azonosulható karakter. Az egyik szélsőséges életvitel mellett erős kontrasztként jelen van Maria nővér karaktere is. Ő nem habzsolja úgy az életet, mintha nem lenne holnap, a hajnalig tartó nihilbe süllyedő, hedonista szórakozás helyett az önmegtartóztató életmódot választotta. A 104 éves nővér, aki kizárólag gyökeret eszik és minden éjjel a kemény földön alszik. Ezzel szemben a modern, profán világ sebésze, aki úgy osztogatja a botox injekciókat a klienseknek, mint szentáldozáskor pap az ostyát. Ebből az ellentétből Sorrentino nem von le messzemenő következtetéseket – ha nem is teljesen szenvtelenül mutatja be a különböző életviteleket – nem moralizál, azt a befogadóra bízza.



A fiatal rendező stílusához híven itt sem a pörgős, szövevényes történetvezetés és a megdöbbentő csavarok miatt lehet szeretni A nagy szépséget, hanem a szellemesen megírt párbeszédek és Luca Bigazzi gyönyörű képei miatt. A film számos kérdést felvet, így nézője válogatja, kinek mi ragadja meg legjobban a figyelmét. Ezek mellett van egy-két olyan elvont jelenet, amelyeket ezeregyféle módon lehet értelmezni és mindenki azt lát bele, amit akar, így inkább projekciós felületként működik. A nagy szépséget Jep első szerelmeként is lehet értelmezni, aki a filmben többször is emlékképekben tér vissza, de akár lehet maga Róma is.

A nagy szépség lassú ritmusára időve lehet csak ráhangolódni. Nem egy könnyed filmélmény, de sokoldalú alkotás: szól az időskorról, fiatalságról, barátságról, őszinteségről, a művészet szerepéről. Talán túl sok mindenről is szól egyszerre.


A szerző így értékelte a filmet:
A szerző tovább írásai »
Legújabb kritikák
Dunkirk kritika

2017.07.22 | Mike Tyson

Christopher Nolan újfent megcsinálta és egy olyan háborús eposzt kreált, amire nem sokan számítottunk. Itt nem a minőségre gondolok, hanem, hogy mennyire újító és egyedi köntösbe tudta bújtatni a dunk...

Tovább olvasom »